Ön egészségesen lélegzik?
Ellenőrizze le légzését az alábbi teszttel!
Szüksége lesz egy stopperórára (a legtöbb mobiltelefonban van) vagy egy másodpercmutatós órára.
Helyezkedjen el kényelmesen egy széken és kövesse az alábbi utasításokat:
- Csukja be a száját és lélegezzen finoman, ki majd be, az orrán keresztül.
- Képzelje el a légzést, mint egy enyhe hullámzást. A hullám teteje a levegővétel, az alja pedig a kilégzés.
- A belégzés tartson kb. 2 másodpercig, a kilégzés pedig kb. 3-4 másodpercig. Gyakorolja néhányszor, amíg ráérez a ritmusára.
- Egy ilyen két másodperces be- illetve három másodperces kilégzés után fogja be az orrát és indítsa el a stoppert. Fontos, hogy eközben végig csukva legyen a szája. Az orr befogása előtt utolsó be- és a kilégzés is pontosan olyan legyen, mint megelőzőek. Figyeljen rá, hogy ne vegyen nagyobb levegőt és ne lélegezzen ki se többet, se kevesebbet.
- Csak addig tartsa befogva az orrát, amíg jól esik. Amikor legelőször érzi, hogy jól esne levegőt venni, állítsa meg a stoppert, engedje el az orrát és lélegezzen úgy, ahogy, ahogyan jól esik, ne avatkozzon be a légzésébe, csak figyelje meg.
- Ha tényleg a légszomj legelső jelére engedte el az orrát, akkor a légzése ugyanúgy fog folytatódni, mint ahogyan előtte lélegzett. Ugyanakkora levegővételekkel és ugyanabban a ritmusban – másképpen: az amplitúdója és a frekvenciája sem változik meg.
- Ha az orr elengedése után nagyobb levegőt vett vagy akár csak késztetést érzett nagyobb levegő vételére, az azt jelenti, hogy ez a mérés nem értékelhető, meg kell ismételni. Várjon egy-két percet és mérje meg újra, ezúttal jobban ügyelve, hogy csak a kényelmes, az abszolút feszültség mentes légzésszünetet mérje egy normál be- és kilégzés után.
Az alábbi táblázat értelmezése
Nyugalmi légzés során nem az késztet minket levegővételre, hogy elfogy az oxigén, hanem az hogy megemelkedik a széndioxid szint.
Ennek a tesztnek az a célja, hogy megtudja, önnél mekkora széndioxid koncentráció váltja ki (indítja be) a légzési mechanizmust. Ebből lehet következtetni a testének – sejtjeinek, szerveinek – oxigénellátására. Ugyanis ha több a vérében a széndioxid, könnyebben válnak le a hemoglobinokról az oxigén molekulák (Bohr hatás).
Amíg visszatartja a lélegzetét, a széndioxid szintje folyamatosan emelkedik, mivel nem lélegzi ki.
Az évek, évtizedek alatt elromlott légzési szokásaink, vagyis a kialakult krónikus hiperventiláció eredményeképpen az agyunk légzőközpontjában átállítódik a „légzés bekapcsolási szint” alacsonyabb széndioxid értékre és agyunk úgy már egy egyszerű bevásárlást is úgy érzékel, mintha egy maratoni futóversenyen vennénk részt – hiszen sejtjeinkhez kevesebb oxigén jut el.
A helytelen légzés tehát abba az irányba hat, hogy sokkal hamarabb vegyünk levegő, mint szükséges lenne. Ettől pedig még tovább romlik a légzésünk.
Ne lepődjön meg, ha nem éri el az ideális 45-60 másodperces értéket. Az embereknek több mint 90%-a nem éri el ezt a szintet.
A jó hír az, hogy ez megváltoztatható és a Buteyko programunk első hetének végére ön is akár megduplázhatja a kényelmes légzésszünete hosszát.
A kilégzés utáni kényelmes légzés szünet[másodpercben] |
A percenkét belélegzett levegő mennyisége[literben] |
A széndioxid szintje a tüdőben[százalékban] |
Ahány ember helyett lélegzik |
45-60 |
4-5 |
6,5% |
1 ember |
30-45 |
8-10 |
5,0% |
2 ember |
15-30 |
12-15 |
4,5% |
3 ember |
10-15 |
16-20 |
3,0% |
4 ember |