Azoknak terveztem a BUTEYKO OKOS ÖVET™, akik szeretnék hatékonyabban növelni a kontrollszünetüket.

A 20 év Buteyko tanítás alatt megfigyeltem, hogy a Buteyko módszer tanulóinak az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy megérezzék és fenntartsák az ideális mértékű légzés-csökkentést. A másik probléma, hogy csak nagyon kevesen képesek a figyelmüket folyamatosan, tartósan a légzésükön tartani, mert elvonja a figyelmüket a légzésükről az a tevékenység, amit éppen végeznek.

Sokat törtem a fejem, hogy hogyan segíthetnék nekik akkor is, amikor épp nem vagyok mellettük és nem tudok nekik visszajelzést adni a légzésükről.

Végre megtaláltam a megoldást!

Szerencsés egybeesés, hogy nemcsak Buteyko terapeuta vagyok, hanem villamosmérnök is, így sikerült kifejlesztenem a BUTEYKO OKOS ÖVET™, amely rendkívül érzékeny és rezgéssel figyelmeztet minden egyes egészségtelen levegővételnél. Már egészen rövid idő után – néhány óra, esetleg néhány nap – tudatosulnak a nagy levegővételeid, sőt, előre észreveszed és meg tudod őket akadályozni. Meglátod, hogy mennyivel hatékonyabb lesz a légzéscsökkentésed, és mennyivel jobban haladsz majd a Buteyko módszerrel, ha használod a BUTEYKO OKOS ÖVET™!

Buteyko Okos Öv™

Buteyko Okos Öv

Ár: $219 USD
Megrendelem

Egyre többen használják a Buteyko Okos Övet™ egészséges emberek, sőt sportolók is. A sportolók mind jobb fizikai teljesítményről, jobb állóképességről számolnak be. Csökken vagy akár meg is szűnik az izomláz, a savasodás és sokkal gyorsabb lesz a regenerálódás. Mindenki megtapasztalja megnövekedett belső nyugalmat, pihentetőbb, mélyebb alvást, több energiát, jobb koncentrációt, jobb iskolai-, munkahelyi teljesítményt, kevesebb stresszt, vagyis a boldogabb életet.

Ezért aztán a Buteyko Okos Öv™ mindenkinek hasznos, nemcsak betegeknek.

Közzétéve itt: Amazon Amazon
DrWave profile picture
2024.11.28.
Amazon star 1Amazon star 2Amazon star 3Amazon star 4Amazon star 5Hitelesített
Well made. Excellent manual Being trying to do Buteyko for years but it is does not stick. You forget to control your breathing and you revert back to bad habits. Just started today but looks hopeful. Nice job Mr Varga-Szilagyi !
Közzétéve itt: Facebook Facebook
Eszter Gálné Pakai profile picture
Eszter Gálné Pakai
2024.08.31.
positiveajánljaA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Facebook.
Az okosöv használata már reggel felvéve, nagyon jól kontrollálja a légzésemet. Ha utána a sok mozgás, vagy bármi más miatt leveszem, olyankor már automatikusan csökkentett légzéssel tudok lélegezni. Igazán jó döntés volt, sokat segített nekem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy jó úton haladok.
Közzétéve itt: Amazon Amazon
Meg14 profile picture
2024.01.03.
Amazon star 1Amazon star 2Amazon star 3Amazon star 4Amazon star 5Hitelesített
Perfect aid to support correct breathing - Great Quality! I believe this product is solely designed to help elevate the application of the Buteyko breathing technique to a higher level. The essence of the Buteyko method lies in voluntarily eliminating overbreathing. This requires:1. proper posture2. abdominal breathing3. feeling the lack of airThe Buteyko Smart Belt instantly signals with vibration when your posture is compromised, as incorrect posture leads to increased breathing. For those accustomed to chest breathing, this belt assists in transitioning to abdominal breathing. In such cases, you should initially fasten the belt just above the chest, directly under the armpit. This way, it provides vibration feedback with each breath taken into the chest. Only when abdominal breathing is entirely established, and you can consistently breathe solely with abdominal breathing, should you fasten the belt around your waist. This encourages you to sense the breathlessness since it vibrates with every breath where you don't feel air hunger. I give this product a 5-star rating because it has been extremely beneficial to me, greatly assisting me in sensing continuous, breathless breathing or breathing with a smaller amplitude than usual, which is the core of the Buteyko method.Thanks to the inventor!
Közzétéve itt: Amazon Amazon
C Lynn profile picture
2023.12.19.
Amazon star 1Amazon star 2Amazon star 3Amazon star 4Amazon star 5Hitelesített
Amazing health tool! This product is I believed solely designed to help improve the application of the Buteyko breathing technique and bring it to a higher level. The essence of the Buteyko method lies in voluntarily eliminating overbreathing. As described in the wonderful New York Times bestselling book called "Breath: The New Science of a Lost Art" by James Nestor (2020). It is strange, but aparently "less is more" when it comes to breathing!Using the Buteyko method requires:proper postureabdominal breathingfeeling the lack of airThe Buteyko Smart Belt instantly signals with vibration when my posture is poor, as incorrect posture leads to increased breathing. For those accustomed to chest breathing like me, this belt assists in transitioning to abdominal breathing. As instructed, I have first initially fastened the belt just above the chest, directly under the armpit. This way, it provides vibration feedback with each breath taken into the chest. Only when abdominal breathing is entirely established, and one can consistently breathe solely with abdominal breathing, should we fasten the belt around our ribs.This encourages us to sense the (helpful!) breathlessness that Nestor wrote about since it vibrates with every breath where you don't feel air hunger. I give this product a 5-star rating because it has been extremely beneficial to me, greatly assisting me in sensing continuous, breathless breathing or breathing with a smaller amplitude than usual, which is the core of the Buteyko method.This is definitely a product that should be used only by people who've studied and learned about the Buteyko method. It's inventor is brilliant...he invented a "Buteyko coach in a Box!"
Közzétéve itt: Facebook Facebook
Judit Barnáné Sümegi profile picture
Judit Barnáné Sümegi
2021.11.21.
positiveajánljaA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Facebook.
Az okosöv használata nagyon jó kiegészitője a légzőgyakorlatoknak. Viselése közben kontrollálni tudom a belélegzett levegő nagyságát, a testtartásomat. Rögtön kapok visszajelzést. Bátran ajánlom!
Közzétéve itt: Facebook Facebook
Patonyi Tamás profile picture
Patonyi Tamás
2021.10.02.
positiveajánljaA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Facebook.
Az okos öv segítségével sokkal jobban tudom kontrollálni a helyes légzést. Sokat segít, hogy azonnal visszajelzést kapok, ha nagyobb levegőt veszek a kelleténél. Az meg, hogy csak természetes anyagokból készült, csak hab a tortán.:-) Nagyon köszönöm és csak ajánlani tudom mindenkinek!!!
Közzétéve itt: Facebook Facebook
Levente Borenich profile picture
Levente Borenich
2021.09.28.
positiveajánljaA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Facebook.
Mindenkinek ajánlom a Buteyko okos övet, remekül lehet követni vele a belélegzett levegő mennyiségét. A termék minőségi és újrahasznosított anyagokból készült, kényelmes és időtálló. Köszönöm a profin összerakott eszközt és mindenkinek mielőbbi gyógyulást kívánok vele!
Igazolta: Trustindex
A Trustindex hitelesített jelvénye az Egyetemes Bizalom Szimbóluma. Csak a legjobb vállalatok kaphatják meg a hitelesített jelvényt, akiknek az értékelése meghaladja a 4.5 értéket, az elmúlt 12 hónap vásárlói véleményei alapján. További információ

Buteyko Okos Öv™

Buteyko Okos Öv

Ár: $219 USD
Megrendelem

A Buteyko Okos Öv™ abban segít, hogy megszabaduljon a legtöbb civilzációs betegségtől, mint az asztma, allergia, orrdugulás, magasvérnyomás, horkolás, apnoe, álmatlanság, krónikus fáradtság, figyelemzavar, gyenge stressz tűrés, alacsony terhelhetőség, vagy akár a túlsúly! (További információ az oldal alján.)

Buteyko Okos Öv - a Buteyko légzés oktató

BUTEYKO OKOS ÖV™ − a légzési személyi edződ!
Segít egészségesen lélegezni, a Buteyko módszer szerint.
A belélegzett levegő mennyiségéről, a légzés csökkentésének mértékéről mostanáig semmilyen objektív visszajelzést nem kaphattunk. Ezért fejlesztettem ki a BUTEYKO OKOS ÖVET™, amely – a mobiltelefon rezgéséhez hasonlóan – figyelmeztet minden alkalommal, amikor nagyobb levegőt veszel, mint amekkora egészséges lenne!
Az egész napod egy Buteyko gyakorlat lesz, ha használod:

  • a kontrollszüneted hihetetlenül növekszik,
  • a tüneteid megszűnnek,
  • javul az egészséged és az állóképességed,
  • javul az alvásod, a fizikai-, szellemi teljesítményed,
  • mert javul mind a 37 billió sejted oxigénellátása.

Újratölthető ● 2 érzékenységi fokozat ● Részletes kézikönyv ● Oktató videók● Támogatói weboldal ● Email konzultáció ● 3 év garancia!

Az első 1000 vásárlónak ötféle meglepetés-ajándékot küldök hozzá, amelyek mindegyike a Buteyko módszer hatékonyabb alkalmazását támogatja.
Soha nem lehetett még ilyen hatékonyan alkalmazni a Buteyko légzést, mint most, a BUTEYKO OKOS ÖVVEL™!

Varga-Szilágyi Gyula,
a BUTEYKO OKOS ÖV™ feltalálója, kifejlesztője és gyártója

Buteyko Okos Öv™

Buteyko Okos Öv

Ár: $219 USD
Megrendelem

Buteyko OKOS Öv a világszabadalom!

VÉLEMÉNYEK

Ildikó Sarkadi

Kedves Gyula! Nem csak terapeutaként, de mérnökként is óriásit alkottàl. Az okos öv a Buteyko légzéstechnika gyakorolását nagyon megkönnyíti. Védőangyalként figyel reánk, és jelez a legkisebb figyelemvesztés esetén is azonnal. Nagyon szépen köszönjük! Szívből ajánljuk mindenkinek, aki akar tenni az egészségéért!

Nikoletta Timár

Kedves Gyula!
Ez egy óriási találmány! Én 26 éve asztmás vagyok, néhány éve súlyos asztmás. Tavaly év elején nagyon beteg voltam, s akkor keresgéltem interneten ,és rátaláltam a Buteyko-légzéstechnikára…
Akkor kb.6-7 másodperc volt a kontrollszünetem. Egy év alatt eljutottam a 25-30 másodpercig. Volt néhányszor már 40 és egyszer-kétszer 60 mp. Ez rendkívül jó érzés. Mégsem voltam biztos benne, hogy jól csinálom a dolgokat, mert ha nem figyeltem a légzésre, akkor azért néha rosszabbul ment a légzés. A gyógyszereket el tudtam hagyni. Augusztus végén láttam a Buteyko okos övről a videót és azonnal megrendeltem. Ez segített abban, hogy rájöjjek, mi az, amit még igazán fejlesztenem kell. A testtartást. Igaz, addig is tudtam, hogy a testtartás is fontos, de mégsem sikerült fejlődni abban. Aztán felvettem az övet, nekem a nadrágtartóval az igazi, már az első használat után megváltoztatta a testtartásom. Nagyon megnyugtató volt, hogy az egyes szinten szinte alig jelzett, aztán a kettes szinten már jöttek a jelzések. Van még hova fejlődni ezek szerint, de az okos öv ebben óriási segítség. Rendkívül jó “oktató”. Gratulálok Gyulának a feltalálásért! Kívánom, hogy sok embernek tudjon segíteni világszerte! Én nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek! Kényelmes viselet. Ha megfeledkeznénk a helyes légzésről, az okosöv azonnal figyelmeztet. Ha nincs rajtam az öv, akkor is ugyanolyan a testtartásom végre, mint az övvel. A legjobb tanító!

Patonyi Tamás

Az okos öv segítségével sokkal jobban tudom kontrollálni a helyes légzést. Sokat segít, hogy azonnal visszajelzést kapok, ha nagyobb levegőt veszek a kelleténél. Az meg, hogy csak természetes anyagokból készült, csak hab a tortán. Nagyon köszönöm és csak ajánlani tudom mindenkinek!!!

Buteyko OKOS Öv a TV2-ben

VÉLEMÉNYEK

Anita Podmaniczky

Mindig is szerettem volna valami készülék által, figyelemmel kísérni, hogy helyesen veszem-e a levegőt. Ezért örültem a lehetőségnek, hogy kipróbálhatom a Buteyko okos övet. Amikor használom jobban figyelek a helyes légzésre és a helyes testtartásra. Ha a tevékenységek közben mégis megfeledkeznék róla, akkor a rezgés által figyelmeztet. Akik nem tudtak részt venni Buteyko légzés tanfolyamon azok számára is hasznos az öv. 

Mária Nagyné Bubenkó

Nagyon köszönöm az övet! Nagyon finomra van hangolva! Már most egy pár nap használat után nagyon hasznosnak találom! Már most koncentráltabban veszem a levegőt! Nagyon tetszik hogy teljesen természetes anyagok érintkeznek a bőrömmel, mivel munkában is hordani fogom, így ott csak ruha alatt lesz. Az biztos hogy ha nekem beválik, megtanítom használni a férjemet is! Köszönöm szépen még egyszer Varga-Szilágyi Gyulának hogy megalkotta!

Buteyko Okos Öv™

Buteyko Okos Öv

Buteyko breathing aid
A Buteyko Okos Öv™ nagyon hosszú (150 cm) így mindenki a saját méretére szabhatja.

Akció!

Ingyenes szállítás
— ha még ma megrendeli!

plusz 5 féle különleges Buteykós ajándék lapul a dobozban
— annak, aki még ma megrendeli!

Mindegyik ajándék abban segít, hogy akkor is a Buteyko szerint lélegezzen, amikor épp nem használja az övet.

Ár: $219 USD
Megrendelem

Így működik:

A Buteyko légzési módszerről

Életmódunk régen és ma

Életmódunk régen és ma

A stressz, a mozgáshiány, az egészségtelen táplálkozás miatt sokkal több levegőt fogyasztunk, mint elődeink, akár a két- háromszorosát, vagy még többet. A túllégzés, más szóval hiperventiláció eredményeként túl kevés a szervezetünkben a széndioxid. Márpedig a széndioxid az oxigén „katalizátora”. Széndioxid nélkül a vérünkben lévő oxigén nem tud megfelelően hasznosulni, vagyis a sejtjeink, szöveteink állandó oxigénhiányban szenvednek. Ez a krónikus hypoxia nagyon sok betegség kialakulásában játszhat szerepet, például asztma, COPD, allergia, orrdugulás, ekcéma, magasvérnyomás, rossz vérkeringés, hideg végtagok, fejfájás, migrén, szorongás, pánikbetegség, alvási apnoe, horkolás, gyakori WC-re járás, figyelemzavar, gyenge koncentráció, romló fizikai teljesítmény, gyenge állóképesség stb…  Tovább olvasom

Buteyko professzor módszerének a lényege, hogy helyreállítja a kibillent légzési homeosztázist azáltal, hogy visszaállítja, megemeli a test széndioxid szintjét a normálisra. Ehhez le kell csökkentenünk a levegőfogyasztásunkat, a percenként be- és kilélegzett levegő mennyiségét. Ebben segít a Buteyko légzést tanító okos öv. A Buteyko légzéscsökkentő módszer egyszerűnek tűnik, de csak nagyon keveseknek sikerül külső segítség nélkül elérni, hogy a testük tartósan beérje a mostani levegőmennyiség felével vagy még kevesebbel. Türelem és kitartás kell, mert időre van szüksége a testünknek, ahhoz, hogy hozzászokjon ehhez a most kevésnek tűnő, ámde valójában normális, egészséges levegőmennyiséghez. Vannak, akik idő előtt feladják, mert nem elegendő az akaraterejük, a kitartásuk és a türelmük. Ennek az az oka, hogy csak rövid ideig képesek a légzésükre figyelni és lecsökkenteni azt. Nehéz dolog például munka közben vagy bármilyen tevékenység közben még arra is figyelni, hogy megvonjuk magunktól a levegőt. Márpedig hiába csökkentettük le 10-20-30 percig a légzésünket, ha utána nem figyelünk rá, a szervezetünk „visszaveszi” azt a mennyiséget, amit megvontunk tőle, ezzel pedig leromboljuk mindazt, amit felépítettünk, hatástalanítjuk a légzéscsökkentő gyakorlatunkat. Aki valaha megpróbálta már lecsökkenteni a légzését, az észre kellett, hogy vegye, hogy amikor jól sikerül a légzéscsökkentés, utána – vagy akár már közben is – szinte ellenállhatatlan késztetést érez egy vagy több nagy levegőt beszippantani. Még olyankor is nehéz ennek hihetetlenül erős késztetésnek ellenállni, amikor tudatában vagyunk a légzésünknek, amikor figyelünk rá. Amikor pedig nem figyelünk a légzésünkre, mert éppen más köti le a figyelmünket, akkor ezek a nagy levegővételek biztos, hogy megtörténnek és ezzel visszaesünk a légzéscsökkentés előtti állapotba és kezdhetünk mindent elölről. Nem csoda, hogy ez az eredménytelenség néhány Buteyko gyakorlónak elveszi a kedvét és a cél előtt feladják. Ez mostantól nem fordulhat elő azzal, aki használja a BUTEYKO OKOS ÖVET™!

Kétféleképpen tudjuk csökkenteni a percenként vett levegő mennyiségét: vagy úgy, hogy kisebb levegőket veszünk, vagy pedig úgy, hogy ritkábban veszünk levegőt. Az ideális az lenne, ha mindkettőt tudnánk egyszerre, vagyis kisebb levegőket venni ritkábban. Ez egy kezdőnek túl nagy kihívás lenne és szinte biztos, hogy görcsös erőlködésbe menne át, amitől nemhogy nem csökkenne, hanem inkább fokozódna a légzése.

Ezért azt javaslom, hogy ne akarjunk mindent egyszerre, kezdetben érjük be az egyikkel és majd később hozzá vesszük a másikat. Könnyebbnek tűnik a légzés ritkítása, lassítása, mert azt tudjuk mérni másodpercekben. Csakhogy a legtöbb ember, aki ezzel kezdi, beleesik abba a hibába, hogy másodpercben akarja mérni a litert. Aki csak a légzése ritmusára figyel és próbálja azt lelassítani, óhatatlanul egyre nagyobb levegőket kezd el venni, különösen, ha még nem eléggé érzékeli a légzését. Márpedig olyan áron nem lassíthatjuk a légzésünket, hogy közben nagyobb levegőket veszünk, mert végül összességében ahelyett, hogy csökkenne, növekszik a légzési perceventilációnk.

Ahhoz, hogy sikeres legyél a Buteyko légzéstechnikai módszerben, először pontosan meg kell érezned a belélegzett levegő mennyiségét, majd ki kell fejlesztened magadban azt a képességet, hogy egy picivel kisebb levegőket vegyél, mint azelőtt. Ebben segít a BUTEYKO OKOS ÖV™. Ha jól van beállítva, azonnal jelez, ha nem veszel kis levegőt. Az öv használatával rendkívüli módon lerövidítheted azt a tanulási folyamatot, amíg megérzed a belélegzett levegő mennyiségét és annak csökkentését.

A dobozt és az egyéb műanyagokat PLA-ból készítettem 3D-s nyomtatással. A PLA kukoricából készül, komposztálható műanyag, ugyanakkor rendkívül erős.  Az öv anyaga 100% pamut. A készülék bármilyen USB-ről tölthető, a csomag a töltő kábelt tartalmazza.

Varga-Szilágyi Gyula

VÉLEMÉNYEK – video blogok
TV riportok, újságcikkek
HELYSZÍNEK, IDŐPONTOK, JELENTKEZÉS
VÁRHATÓ EREDMÉNYEK